3.fejezet

Az egész éjszakát végig beszélve aludtam el hajnalba Sehun mellett. Elmeséltem neki mindent, ami fontos volt, így reggelre tiszta álmosan vettem észre, hogy Sehun nincs mellettem. Szomorúan ültem fel az ágyon és néztem körbe a szobámba.

- Nem emlékszem, hogy Sehun elment volna. – lapítottam le hajamat, hogy ne álljon annyira szét, de nem sokat segített rajta. Kikelve az ágyból mentem a fürdőbe, ahol elvégeztem teendőimet.

- Már fent is vagy? – lépett be anyám a fürdőszobába meglepett tekintettel. Meglepetten néztem rá az egyik polcon lévő digitális órára, ami 07:36-ot mutatott. Mindig ekkor ment készülődni, hogy nyolcra már a munkahelyén legyen, így pár hét után vett magának egy digitális órát, hogy nézhesse, hogy nem késik el a munkahelyéről. Kiköpve a fogkrémet a számból törölköztem meg és hátra hagyva anyámat indultam vissza a szobámba. Belépve a szobámba fordulok rögtön a szekrényem felé, hogy átöltözhessek.

- Itt vagyok, csak szólok. – szólal meg mögöttem egy hang, ami hallatán összerezzenek.

- Hol voltál? – kérdezem meg Sehunt, aki az ágyamon ülve néz maga elé.

- Elmentem sétálni, mert nem éreztem jól magamat, de most már semmi baj. – legyintett egyik kezével. Kérdőn felé néztem, de tudomást nem véve róla bámult a semmibe.

- Te nem meséltél tegnap. – ültem le az ágyamra. – Valóra váltak az álmaid? – mosolyogtam rá.

- Hát ügyvéd lettem, de a csajok terén nem állok valami fényesen, de nem gond, jobb nekem így. – mondta halkan. Aprót bólintottam, mert mást nem tudtam csinálni. Tegnap olyan jó volt beszélgetni Sehunnal, de mintha valami gond történt volna. Féltem rákérdezi, ezért inkább csöndben maradtam.

- Youra! – hallottam meg anyám hangját lentről. Szemet forgatva sóhajtottam egyet, majd Sehun felé fordultam.

- Most megyek. Estig bírd ki. – puszilta meg a homlokomat. Mosolyogva köszöntem el én is tőle és csak imádkozni tudtam, hogy hamar eljöjjön az éjszaka, hogy újra láthassuk egymást. Át lépve a szobám küszöbét mentem élettelenül anyámhoz, hogy meghallgassam, mit szeretne mondani.

- Gyere, bemegyünk a városba. – kapta fel a kocsi kulcsot, mire én hátráltam, mert nem szerettem volna vele menni. Nem voltam az a vásárolgatós fajta, így ezt a programot is ki szerettem volna hagyni. – Büntetést szeretnél kapni? – fordult vissza és mérgesen rám nézett. A szemében látszott, hogy legszívesebben most megölne, így egy aprót bólintottam.

- Megyek, csak átöltözök. – fordultam meg és a szobám felé kezdtem futni. Gyorsan átöltözve léptem át a bejárati ajtót és beültem anyám mellé a kocsiba.

Az úton végig csöndben voltam és nem szóltam hozzá, ahogy ő se hozzám. Bele gondolva ebbe az anya-lánya kapcsolatba is kiráz a hideg, de még ezt átélni még borzasztóbb. Hiányzik az apukám és bármit megtennék, hogy újra köztünk legyen, de tudom, hogy ez lehetetlen.

- Itt vagyunk. – parkolt le anyám a város közepén. Kinézve az ablakon láttam, hogy egy butiknál állunk, ahol esküvői ruhát lehet venni.

- Mit keresünk itt? – húztam el a számat flegmán, miközben anya felé fordultam.

- Ruha próbára jöttem, de ez még nem minden, mivel összeházasodok, kell nekem koszorúslány is, aki te leszel, ezért neked is nézünk valami ruhát. – tárta ki a kocsi ajtaját és kiszállt bele. Tátott szájjal néztem távolodó alakját és csak arra tudtam gondolni, hogy ez nem lehet. Én ezt nem akarom. Nem akarom azt, hogy anyám hozzá menjen egy teljesen idegen pasihoz, legalábbis számomra. A filmekben mindig úgy volt, hogy előtte a lányát vagy a fiát kell meglágyítani, ahhoz, hogy boldogan éljenek vagy, hogy hozzá menjen. Az én „családom” teljesen más.

Kinyitva a kocsi ajtaját kezdtem el sétálni az üzlet felé, ahova bement anya tíz perccel ezelőtt. A bejárati ajtó nyitódását egy kis harang jelezte, amit azt hittem leszakítok annyira zavart. Belépve rögtön megpillantottam anyámat, aki az esküvői ruhájában állt a tükör előtt és magát nézte. A tükörből észrevéve engem fordult meg és nézett rám mosolyogva.

- Milyen? - kérdezte visszafordulva a tükör felé. A ruhának szív alakú dekoltázsa volt, ami kiemelte anya idomait a mell részén pedig strasszok voltak. Deréktól a szoknya A vonalba ment le, ami gyönyörű volt. - Lélegzetelállító? – szólalt meg mosolyogva.

- Tökéletes. – erőltettem vigyort az arcomra, de belül fájt, hogy hozzá megy egy pasihoz, aki nem az apám. Nem is hittem, hogy kibírja az életét férfi nélkül, hisz neki ilyen a személyisége.

- Fáradj a hölggyel. Megmutatja neked, amit választottam koszorúslány ruhának. – integetett a kezével, majd megpillantva egy lányt, tudtam, hogy őt kell követnem. Ez az egész „ruhapróba” nem volt az ínyemre, de próbáltam anyának örömet szerezni, ezért mindent elviseltem.

- Az akasztón a ruha. – mutatott a fülkére a lány. Semmit sem kérdezve léptem be a fülkébe és húztam be magam után a függönyt. A ruhára pillantva kicsit elcsodálkoztam, hisz még sosem viseltem hosszú combnál kivágott ruhát, főképp nem menta színűt, ami sejtésem szerint nagyon rosszul mutat nekem.

Az elméletem be is igazolódott, mivel a ruha borzalmasan állt nekem. Nem elég, hogy nem illet hozzám, de még ráadásul nagy is volt.

- Gyere ki, ha végeztél. – szólal meg anyám az öltöző előtt, mire én elhúzom a függönyt, így teljes életnagyságba láthat engem. – Kicsit nagy, de be lehet bele húzni. – kezdi el igazgatni a ruhámat.

- Nekem ez nem tetszik. – mondtam meg a véleményemet felhúzott orral.

- A-a á! – kezd el integetni az ujjával előttem, mintha nem mondhatnák semmit se a ruhára. – Mi volt az első szabály? – néz rám mérgesen.

- Hogy tartsam meg magamnak a véleményem. – köhintek a kezembe. Azt hittem azok a szabályok nem ennyire komolyan, de ezek szerint halál komolyan gondolta.

- Gyere, állj mellém. – megy a tükör elé, ahová én követem. A tükörbe nézve egy életvidám és szép, anyát látok és mellette egy szomorú lányt, aki legszívesebben most kifutna ebből az üzletből és többé vissza se jönne.

- Gyönyörűek. – csapja össze a tenyerét az egyik eladó, miközben minket néz. Na, itt volt elegem és mentem átöltözni a fülkébe csakhogy ne kelljen ezt tovább csinálnom.

Mivel anyával összevesztem a boltba tudtam, hogy az lesz a büntetésem, hogy nem visz haza ezért járva az utcákat botlottam bele a mostoha apámba, aki épp szervezett valamit. Nem akartam utána járkálni és kideríteni, hogy mit csinál ezért tovább sétálva mentem hazafelé.

- Gyere, elviszlek. – állt meg mellettem a kocsi, amibe nevelő apám ült.

- Még bírok gyalogolni. – mosolyogtam rá, majd tovább indultam, de ő követett az autóval.

- Gyere! – kiabált rám, mire én megrezzentem és szó nélkül mellé ültem. Féltem, hogy elmondja anyukámnak, hogy nem fogadok szót és akkor még nagyobb baj lesz, így tettem, amit kért. – Bocsánat, csak mindenki akkora stressz van. – markolta meg szorosabban a kormányt és elkezdett vezetni. Csendben ültem az ablakon kinézve és arra gondoltam, hogy legyünk már otthon.

- Anyával összevesztem. – szólaltam meg halkan. Azért mondtam el ezt neki, hogy tisztába legyen, vele mér lesz mérges az anyám, ha hazaérünk.

- Tudom. Felhívott. – köszörülte meg torkát. – Nagy most rajta a feszültség a baba miatt, ezért arra kérlek, ne nagyon ingereld fel. – mondta nyugodtan, mire én oda kaptam a fejem.

- Mi? Milyen baba? – estem kétségbe. Reméltem, hogy csak viccel.

- Ezt nem kellet volna elmondanom, de ha már itt vagyunk, légy szíves ne mond el neki, hogy kifecsegtem. – nézett továbbra is az útra, míg én magamba roskadva kezdtem el sírni. Nem elég, hogy vissza kellet költöznöm és, hogy kaptam egy mostoha apát, még azt is el kell fogadnom, hogy lesz egy kistestvérem. Nem. Ez már lehetetlen.

Hazaérve futottam a szobámba, hogy ne találkozzak anyámmal és nyugodtan sírhassak az új hírek miatt, miszerint anya terhes. Egész estig ezen, gondolkodtam, így elment vele az egész napom. Anyám hál istenek nem jött fel a szobámba, amit ezerszer megköszöntem magamnak. Már az ágyba voltam mikor Sehun bemászott az ablakon. Felkelve az ágyról rohantam oda hozzá és szorosan megöleltem.

- Terhes. – mondtam a mellkasába fúrva fejem, mire eltolt magától és a szemembe nézett.

- Ezt is megoldjuk, mint ahogy ezt a titkolózást is. – fogta meg a vállamat bíztatóan és bólintott egyet. Kérdőn néztem rá, hogy mégis miről beszél, mert halvány fogalmam sem volt, hogy mit akart ezzel elérni. – Egyik barátom ismeri a mostoha apád és szinte mindent tud róla. – mondta a szemembe nézve.

- Azt is, hogy miért történt a baleset? – néztem fel reménytől csillogó szemeimmel rá.

- Azt is.